A vámpír egy mitikus lény a népi kultúrában, rendszerint egy újraélesztett emberi holttest, ami emberi vagy állati véren él, és sok esetben természetfeletti erőkkel rendelkezik, mint az emberfeletti erő és gyorsaság, állatok fölötti hatalom vagy átváltozás. Néhány kultúrában nem-emberi vámpírok (pókok, kutyák, démonok vagy akár növények) is szerepelnek, de a vámpírizmus leggyakrabban emberekre korlátozódik. A vámpírok gyakori szereplők a horror-és fantasy-irodalomban.

A vámpírizmus a történelemben és a pszichológiában arra utal, amikor valaki emberi vagy állati vért iszik; rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz. Bizonyos helyeken az emberek hitték, hogy természetfeletti hatalomra tehet szert, aki más vérét megissza. Ebben az értelemben a vámpírizmus egy ritkábban előforduló formája a kannibalizmusnak.

A zoológiában a vámpírizmus a piócákra, szúnyogokra, fagyöngyre, vámpír denevérekre és egyéb organizmusokra utal, amik más élőlények testnedvein élő élősködők.

A Vámpír:

Egy igen érdekes eleme (valakije) az emberiség mondáinak, tekintve, hogy szinte a földön élő valamennyi nép kultúrájában megtalálható a vérszívó/vérivó lény motívuma. Valamiképpen mind a dél-amerikai indiánokban mind a szibériai pusztaságok lakóiban (és folytathatnánk a sort) felmerült az emberből élő, táplálkozó és mégis; maga is közel emberi lény alakja. Ennek oka lehet egyrészt Jung magyarázata, miszerint ez az emberiség kollektív tudatalattijából származó kép vagy magyarázhatjuk a porfíria és pellagra nevű betegségek kialakulásával és vámpírikus jegyeket mutató tünetcsoportjával.

Ha a történeti múltat tekintjük, a vámpírokat már az ókori görögök is ismerték, ők emberszerű démonokban hittek, akik a vérüket szívják. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt, ami az ókori görög színművekben kísértett. A lamia vagy brukolakhosz, így hívták az ókori görögök az általunk ma ismert vámpírt. A régi Asszíriában az ekimmu volt ismert. Ez életében ember volt, de ha valaki a halála után felelőtlenül nem temette el rendesen, akkor ekimmu lett belőle. Ennek következményeként aztán eléggé szomjas és éhes lett, és a továbbiakban vérszívóként funkcionált.

A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre, ergo életre van szüksége az életben maradáshoz. A kereszténység felbukkanásával a vámpír alakja még szorosabban összekötődött az ördöggel és a gonosszal és a népi motívumokba bekerült elűzésének keresztényi jellege is.

Jelentése:

Magyarul

1. Egy Dél-Amerikában élő denevérfaj (Vampirus spectrum). E jelentésváltozat használata igen ritkán fordul a beszélt és írott nyelvben, tekintve, hogy hozzáteszik; vámpír-denevér.
2. Alvók/élők vérét ivó és fojtogató (és/vagy) sírjából kijáró szellem/lény. A szónak ez a jelentésgyökere, szótörténetileg tehát ezt keressük. Néhány éve még ritkán használt szó volt azonban a szerepjátékos kultúra betörésével, a vámpírokat felvonultató filmek (Penge trilógia, Interjú a vámpírral, Alkonyattól Pirkadatig) és a vámpírtémát egyre népszerűsítő regényírókkal (Anne Rice, Bram Stroker stb.) a szóhasználók köre egyre bővült és bővül ma is. Ebből értelemszerűen látszik, hogy a szó széleskörűen használt nemzetközi szóvá vált az idők során.
3. Gonosz, romlott, a férfiakat könyörtelenül kihasználó nőszemély. A tótfalusi féle etimológiai szótár ezt a jelentésváltozatot külön kezeli és a vamp címszó alatt tárgyalja, ami az angol vampire (vámpír) csonkított változata és a mai magyar nyelv egyáltalán nem vagy csak elenyészően ritkán használja.
4. Vérszopó személy, mint jelzői alak azaz másokon élősködő ember. Pl.: Ne szívd a vérem, mint egy vámpír.

A szó összetett alakjai a vámpírfog, vámpírajak, vámpírtermészet. Mind a vámpírok képességeivel, kinézetével, természetével vannak összefüggésben. A szó szinonimái a vérszopó, vérszívó, éji lidérc. A lidérc főleg a magyar vonatkozásokban lesz érdekes. A vámpirológia egy különleges új műszó, ami egy csakis a vámpírokkal foglakozó tudományágat jelöl. Divatba csakis Bram Stroker 1897-ben megjelent Drakulája után jött. A vámpírizmus szó minden vámpírokkal kapcsolatos tevékenységet jelöl. Vámpirizálni annyit tesz, mint vámpírrá tenni.

Más nyelvekben

A köztudatban az a hiedelem él, hogy a vámpír szó magyar eredetű, erről főleg a Drakula című mű erdélyi főszereplője és Lugosi Béla tehet. Valójában a magyar hiedelemvilágnak nem része a vámpír, sőt még a vérivás sem! A vámpír szó szláv eredetű, hogy pontosak legyünk szerb-horvát. Ez a szó az upir. Bár egyes források szerint e szó a görög netopir -ből származik, más források pedig a török uber, azaz boszorkány szóból származtatják. (Látható, hogy a szó eredete máig nem tisztázott teljesen a szakirodalomban.) Az upir szó elterjedt a szláv nyelvekben így lett a bolgár váper, lepir a cseh upír a lengyel upior és a kárpát-ukrán opiri, upiri.

A román nyelvű vámpírszavak nem tartalmazzák az upir szótőt: strigoi, moroi, priculici, naluca, duh, aratere, stafie. A strigoi éji urat, éjurat jelent Erdélyben, s mint olyan ez felel meg legjobban a vámpírnak. A moroi Magyarországon is elterjedt, mint mora/nora bár ezt inkább szlovák szomszédainktól vettük át. A nora a magyar néphit egyetlen vámpírszerű lénye. „Nyomó” démon, amely az emberek mellét szopja éjszaka, halott emberből lett; olykor kereszteletlenül meghalt vagy halva született csecsemőből, de nem igazi vámpír, azaz nem sírjából kikelő holttest. Kapcsolatai – mint Barna Gábor (1981) összefoglalta – a közép-európai szláv népcsoportok fent említett mora alakjai, valamint a szerb-horvát vámpír felé mutatnak. Az upir először 1047-ben tűnik fel először egy iratban, mely úgy hivatkozik egy orosz hercegre, mint "Upir Lichy", azaz gonosz vámpír. A szó ezután elterjedt a nyugati nyelvekben, mint vampyr, vampire, wampyr. A módosulás valószínűleg a szó elejének furcsa ejtéséből ered. A vámpír szó elterjedése nyugaton 1725-1734-re tehető oka, hogy 1725-től, illetve 1732-től kezdve Európa tudományos világa a magyarországi – helyesebben szerb határőrvidéki – vámpíresetek hatása alatt állott.(A gradiska-kisolovai “Plogojovitz”-eset ahol is 1725-ben egy vámpír több embert megölt és megkínzott, a másik esetben, 1732-ben, pedig 22 vámpírt állítottak elő). Ugyanebben az évben heves nemzetközi tudományos vita bontakozott ki az – elsősorban német – orvosok között a vámpírizmussal kapcsolatos eseményekről, jelenségekről. Ennek az eseménynek hatása, valószínűleg, a vámpír szó elterjedése a nyugati nyelvekben. A magyar nyelvbe pedig pont, hogy német közvetítéssel került át. Magyarországon a 18. században több vámpírpert is tartottak, amik nagy port vertek fel a nyugati közéletben. 1748-ban megjelenik az első modern vámpírköltemény Der Vampir címmel.

Az első magyar nyelvemlék a vámpírokról 1794-ből miszerint: „Vampierok…az eleven embereknek véreket fsopták” (NytudÉrt. 71. sz. 83). Bár Tessedik Sámuel írja a vámpírokról már 1786-ban: "Régen úgy tartották, hogy a sírbul fel-fel támadtak és az eleven embereknek véreket szopták." 1799-ben már, mint Vampir, Vámpir (Fábián J.: Term. Hist. 408: Nsz.) szerepel. Jókai használta a szót 1872-ben, a mai alakjában, mint vámpír. A vamp kifejezés először 1882-ben tűnik föl „démoni nő; vamp” (Tóth L.: Méhek 82: Nsz).

Összefoglalás:

Mára a vámpír szó összekapcsolódott a szexualitással, az emberben megbúvó állattal, a 19. század vadromantikájával, és a titokzatossággal. A szerepjátékok és gótikus-fantasy filmek folyományaképp a szónak valódi szubkultúrája alakult ki ahol is „vámpíros” a hosszú fekete bőrkabát, a titokzatos viselkedés, a vadság, és az agresszió is.

A vámpír szónak sosem múló divatja keletkezett Európában elterjedése után és ez a divat egyre inkább csak terjeszkedik.